Szegénység
Ez a modul a sokarcú szegénységet veszi górcső alá a fejlődő és a fejlett ipari országokban egyaránt
Bevezetés a témába
Itt négy nevet láthatsz, melyek mindegyike egy-egy kitalált történethez kapcsolódik. Olvasd el mind a négy történetet, majd válaszolj a kérdésekre.
Amanda, 65 éves
Mivel három évvel a pénzügyi és jelzáloghitel-válság után a házunkat kényszerárverés útján eladta a fejünk fölül a bank, a férjemmel egy kis lakókocsiba költöztünk egy lakókocsiparkba az USA-ban. Az utolsó néhány évben jelentős változások történtek a vagyoni helyzetünkben. Először a megtakarításainkból megpróbáltuk kifizetni a házunkon lévő kölcsönt. Amikor azonban a férjem elvesztette az állását én pedig megbetegedtem, egyszerűen nem tudtuk tovább fizetni a törlesztési kamatokat. A költséges orvosi kezelés felemésztette a nyugdíjamat. Jó pár klubból ki kellett lépnem, mert nem tudtam fizetni a tagdíjakat, sok barátnőmmel megszakadt a kapcsolatom, de számomra az a legnehezebb, hogy az emberek megbámulnak, amikor beállok az ingyen konyhán a sorba, ahol meleg ételt osztanak.
Yousef, 10 éves
Három testvérem van, és Bécs X. kerületében lakunk egy lakásban az anyukámmal. Én a nővéremmel lakom egy szobában, a két húgom anyuval alszik. Télen gyakran vagyunk betegek, mert nagyon hideg a lakás. Emiatt minél hamarabb el szeretnénk költözni. Már a legkisebb húgom is óvodás, így anyu végre tud munkát keresni. Eddig sajnos még nem sikerült munkát találnia. Jobban meg kell tanulnia németül, ezért egy nyelvtanfolyamra jár, amit a munkaügyi központ kínált fel neki. Sok álláslehetőség szóba se jöhet, mert porckorongsérve van, így nem tud nehezet emelni. Mindig sok a feszültség otthon, ha én és a nővérem el akarunk menni az osztálykirándulásra, mert anyunak ez túl sokba kerülne. A nyáron szeretném meglátogatni a nagymamámat Egyiptomban, de sajnos a repülőjegy nagyon drága, úgyhogy valószínűleg megint el kell halasztanunk az utazást.
Anton, 45 éves
Az otthonomat Bécs utcái, hídjai, padjai és parkjai jelentik. Nem mindig volt így. Amikor a feleségem elvált tőlem, elköltözött, és a két gyerekünket is magával vitte, nagyon szomorú voltam. Röviddel ezután az állásomat is elvesztettem, s amikor napról napra szaporodtak a kifizetetlen számlák, igazán depressziós lettem. Próbáltam újra elhelyezkedni, de nem sikerült. Amikor végül kilakoltattak a lakásból, először hajléktalan szállókon próbáltam szerencsét, de nem tudtam megszokni a szabályokat. A mostani életmódommal megtehetem, hogy magam döntöm el, mivel töltöm a napomat. Korábban azt hittem, az élet az utcán csak átmeneti megoldás, de most már elég régóta hajléktalan vagyok.
Naima, 14 éves
Anyukámmal és négy testvéremmel Mogadisuban, Szomália fővárosában lakunk. A mostani polgárháború miatt állandó veszélyben vagyunk, és mindig el kell hagynunk az otthonunkat. Gyűlölöm ezt, mert ilyenkor mindig ott kell hagynunk a beteg húgomat, és sosincs elég enni- és innivalónk. Ilyenkor apukámat is ritkán látom, és nagyon hiányzik, hogy nem mesél nekem. Gyakran mesélt az iskoláról, ahová járt. Én is szeretnék visszamenni az iskolába, de a város most túl veszélyes, így itthon kell maradnom anyuval és a testvéreimmel, és művelnünk kell a földünket.