Civil társadalom

Közösségi részvétel

Az állampolgári részvétel sokféleképpen tud hozzájárulni az erős helyi önkormányzatiság fejlesztéséhez, mivel központi szerepe van a helyi struktúrák fontosságának tudatosításában, illetve a közösség gondjainak és vágyainak közvetítésében. A fejlesztési kezdeményezések sikeresebbek lehetnek akkor, ha a közvetlen részvételnek hála, az emberek a sajátjuknak érzik a projektet. Noha nehéz, bonyolult, időigényes és olykor lehetetlen rávenni az állampolgárokat, hogy vegyenek részt a döntések meghozatalában, ha a döntések konszenzuson alapulnak, az eredményeket sokszor legitimebbnek tekintik és jobban elfogadják, mint a választott tisztségviselők által, függetlenül hozott döntéseket.

Nyomós érvek szólnak amellett, hogy erőfeszítést tegyünk az állampolgári részvétel és együttműködés bátorítására. A részvétel ugyanis elengedhetetlen a demokrácia lényegéhez és a jó kormányzáshoz, mivel javítja az információáramlást, az elszámoltathatóságot és a megfelelő eljárást, és szót ad azoknak, akiket a legközvetlenebbül érint a helyi (szak)politika. Az állampolgárok visszajelzései továbbá segítenek felismerni a közösség igényeit és prioritásait, valamint a kezelésükhöz szükséges források hatékony elosztását. Forráshiány esetén a nem kormányzati szervezetek (NGO-k), magáncégek és egyszerű állampolgárok hozzájárulása és részvétele a különböző területeken vagy tevékenységekben valamelyest tehermentesíteni tudja a helyi hatóságokat. Ezenkívül ezek a folyamatok bátorítják a folyamatos részvételt a választások között is, illetve a konszenzusra törekvő döntéshozás legitimebb döntéseket eredményez, mivel az emberek részt vesznek a folyamatban.

Példa a helyi szintű közösségi részvételre

Hogy megértsük, milyen fontos az állampolgárok közösségi részvétele, képzeljük el azt a nagyon egyszerű példát, hogy játszóteret építünk a lakóterületünkön élő gyerekeknek. Ezeket a helyeket gyakran tönkreteszik az éjszakánként arra járó vandálok, vagy maguk a gyerekek a játék során. Ezek a tönkretett játszóterek aztán úgy maradnak, sőt akár teljesen le is rombolják őket, s a szülők általában találnak egy új helyet és oda viszik a gyerekeiket. A helyi önkormányzatok feladatának tekintik, hogy fenntartsák és renoválják ezeket a játszótereket. Ez nagyon hosszú folyamat is lehet, és a felújítás után sokszor újra tönkreteszik őket.

Vannak azonban olyan esetek is, amikor a környéken lakók bekapcsolódnak ebbe. Például felhívják a helyi önkormányzat figyelmét az ilyen esetekre, és a javítási munkálatok felgyorsítására késztetik, sőt akár önkéntes munkát vagy saját forrásokat is felajánlhatnak, vagy a város materiális eszközeit igénybe véve munkacsoportot szervezhetnek a szülőkből, akik a gyerekeikkel és a szomszédokkal együtt felújítják a játszóteret. Ezt követően a játszótérhez való viszony teljesen más lesz. Sokkal erősebbé válik a törekvés, hogy megvédjék a helyet és megakadályozzák a rongálást.

Ugyanez a helyzet más közterületekkel is: ha az emberek bekapcsolódnak (a döntéshozásba, tervezésbe, vagy önkéntesként akár az építésbe is), a helyhez fűződő kapcsolatuk sokkal erősebbé válik, és nemcsak használni fogják, hanem meg is fogják védeni a rombolástól.

Az állampolgári részvétel Sherry Arnstein által kidolgozatt nyolcfokú létrája egy leegyszerűsített modell, és manapság országonként eltérő lehet, mégis jól szemlélteti, amit sokan nem vesznek figyelembe: az állampolgári részvételnek különböző fokozatai vannak.

A létra legalsó fokai a „Manipuláció” és a „Terápia”. Ez a két fok a „nem részvétel” szintjeit írja le, amelyeket egyesek a valódi részvétel pótlékaként alkalmaznak. Az igazi céljuk nem az, hogy lehetővé tegyék az emberek számára a részvételt a tervezésben vagy programok lebonyolításában, hanem hogy lehetőséget adjanak a hatalomgyakorlóknak, hogy „oktassák” vagy „gyógyítsák” a résztvevőket.

A következő létrafokok a „tessék-lássék aktusok” szintje, mely lehetőséget ad az egyszerű embereknek, hogy hallathassák a hangjukat, illetve meghallgassák őket: ez a „Tájékoztatás” és „Konzultáció”. Amikor a hatalomgyakorlók csupán ezt kínálják részvételi lehetőségként, a polgárokat tényleg meghallgatják. De ilyen körülmények között nincs rá garancia, hogy nézeteiket valóban figyelembe is veszik a hatalomgyakorlók.

Amikor a részvétel az előző szintekre korlátozódik, nincs lendület, nincs „izom”, s így nincs biztosíték sem arra, hogy megváltozzon a status quo. A „Megbékélés” lehetőséget ad az egyszerű polgároknak, hogy elmondják tanácsaikat, de a döntés jogát fenntartja a hatalomgyakorlóknak. A létra felsőbb fokain az állampolgári hatalom egyre nagyobb fokú döntéshozatali képességgel jár. A polgárok „Partnerségre” léphetnek, melynek hála tárgyalhatnak és kompromisszumokat érhetnek el a hagyományos hatalomgyakorlókkal.

A legfelsőbb létrafokokon, az „Átruházott Hatalom” és az „Állampolgári Ellenőrzés” szintjein, az egyszerű polgárok a döntéshozói helyek többségét, ill. a teljes vezetői hatalmat megszerzik.