Társadalmi nemek közötti egyenlőség

Kedves Reni!

Bocsánat, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, de nagyon mozgalmas volt az elmúlt időszak. A múlt hét szörnyű volt. Képzeld, kórházban voltam Emmácskával. Majd szétrobbanok a dühtől. Mindenképp meg akartam írni neked, mert te is hasonló helyzetben vagy.

Vasárnap este elkezdett fájni a hasa. Tudod, egy kétévesnél ez bármi lehet. Grilleztünk a kertben, úgyhogy először azt hittem, biztosan túl nehezet evett, és majd reggelre rendbe jön. Természetesen megtapogattam a hasát, nem a vakbele volt. Nem volt láza sem. Reggelre jobban lett, úgyhogy szokás szerint elmentem dolgozni, ő meg apucival otthon maradt. (Biztos emlékszel, hogy ő maradt otthon GYES-en. Legutóbb már írtam erről – igazából nem volt más választásunk. Nincs munkája, valamiből meg élnünk kell, úgyhogy ő maradt otthon.)

Hát délutánra szörnyen rosszul lett. A férjem felhívott, hogy indulnak a kórházba, mert Emmácska többször is hányt. Úgyhogy beviszi, hogy nézzék meg. Habár semmit nem találtak, úgy döntöttek, hogy benntartják megfigyelésre. Kálmán ott akart vele maradni, mert tudta, hogy az ilyen kicsikkel ott maradhat a szülő a kórházban. De képzeld, nem engedték. Nem normálisak! Azt állítják, hogy csak az anyák maradhatnak ott a gyerekkel, mert nincsenek apákra felkészülve! Erre elkezdett velük vitatkozni, hogy ugyan miféle különleges felszerelést igényelne az, hogy ő csak egyszerűen a kislánya mellett akar maradni. Ekkor elmagyarázták, hogy nincs külön szobájuk, úgyhogy egy szobában kellene lennie valaki másnak az anyukájával, akinek ez biztosan nem tetszene. Kálmán azzal érvelt, hogy szerinte minden normális anya úgyis csak a gyerekével foglalkozna, nem a másik szülővel. De az érvek nem érdekelték őket, nem engedték, hogy ott maradjon. Ott kellett ülnie az orvosi szoba előtt (amit pár órával azelőtt Emma alaposan összehányt), mert nem akarta otthagyni a gyereket, aki eléggé meg volt ijedve. Végül sikerült elkéredzkednem, pedig csak próbaidőn vagyok, és be tudtam menni a kórházba. Szerencsére Emmának nem volt semmi komoly baja – végighányta a kórházat, aztán hazaengedték. De képzeld, mi lett volna, ha mondjuk üzleti úton vagyok, vagy mi van azokkal az apákkal, akik egyedül nevelik a gyereküket? Undorító az egész. És még ezek mondják magukról, hogy „gyerekbarát kórház”! Úgyhogy jól gondold meg, hogy ki maradjon otthon a gyerekkel, Peti vagy te. Tudom, hogy szeretné, és hogy meg tudjátok engedni magatoknak. De még a gyerekorvosnál is csak a női vécében van pelenkázó asztal – úgyhogy nem lesz könnyű. Remélem, ez meg fog változni, de most tényleg az a jobb, ha az anya marad otthon. Vannak törvényeink a diszkrimináció ellen, és mindenféle nyilatkozat az egyenlőségről – üres szavak az egész.

Vigyázzatok magatokra, és írj valami jót, mert szükségem van egy kis bátorításra.

Puszi,
Janka