Világgazdaság

A szó köznapi értelmében nem vagyok „bank”. Az ENSZ speciális ügynöksége vagyok, melynek 184 tagállama van. Ezek az országok közösen felelnek az intézmény finanszírozásáért és a pénz felhasználásáért. Ma általában a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (IBRD) és az általa kezelt egyik alapot jelentem, amely a világ legszegényebb országait segélyezi és kamatmentes hiteleket folyósít nekik.

Amikor a privatizációt, a külföldi befektetőket és a kereskedelem liberalizációját támogatom, vajmi keveset teszek a szegénység mérsékléséért, sőt gyakran inkább súlyosbítom azt, amikor kiszorítom a helyi termelést. A napi kevesebb mint egy dollárból élő szegények száma 1990 és 2001 között több mint egymilliárd fő körül stagnált. Ha Kínát nem számítjuk, valójában nőtt. A valóságban ez a szám feltételezhetően sokkal nagyobb, mivel az általam használt számítási módszer, amely az ilyen statisztikák egyetlen forrása, erősen megkérdőjelezhető.

Az ENSZ egyik ügynöksége vagyok, 1994-ben alapítottak, székhelyem Washingtonban található. A jelenlegi 188 tagállamom szavazati joga a globális tőkéből való részesedésük függvénye. Elsődleges küldetésem, hogy a kormányok közötti együttműködés révén előmozdítsam a nemzetközi kereskedelmet. Ellenőrzöm a világ monetáris politikáját, megszüntetem a kereskedelmi korlátokat és hiteleket ítélek oda negatív fizetési mérleg esetén.

A legtöbb szavazattal rendelkező ország az Egyesült Államok 16,75%-kal, Japán 6,23%-kal, Németország 5,81%-kal és Franciaország 4,29%-kal. Döntéseimet 85%-os szavazattöbbséggel hozom. Mivel a szavazatok a tőkén alapulnak, az USA és az EU-tagállamok együttesen mindig meg tudják hiúsítani döntéseimet. Joseph Stiglitz, a Világbank korábbi elnöke, így jellemezte ezt a tendenciát: „soha nem gondoltam volna, hogy a fejlődő országok legnagyobb kerékkötője” én vagyok.

Az ENSZ egyik szervezete vagyok, 1995-ben alapítottak, székhelyem Genfben van. 2013-ban tagjaim (tagországaim) száma 159 volt. Én hozom a nemzetközi kereskedelmet és a gazdasági kapcsolatokat uraló szabályokat, és közvetítőként lépek fel az országok közötti kereskedelmi vitákban. Célom az, hogy megszüntessem a kereskedelmi korlátokat és lehetővé tegyem az áruk, nyersanyagok és szolgáltatások teljesen szabad áramlását. Szerintem egy ilyen gazdaság egyensúlyt teremthet, mivel senkinek nem válik a kárára.

A legmesszebbmenőkig elkötelezettje vagyok a szabad kereskedelem bevezetésének. Bírálóim kételkednek benne, hogy a szabad kereskedelem minden tagállam számára előnyös lenne. Először az ázsiai „kistigrisek” erősödtek meg, mivel hosszú időn át védték gazdaságukat, és csak akkor nyitották meg őket, amikor már sikeresek és befolyásosak lettek. Még a szabad kereskedelem bajnoka, az EU sem mindig tartja be a tisztességes játék szabályait. Például az EU mezőgazdasági termékei erősen támogatottak, s az olcsó EU-s termények elárasztják a nyugat-afrikai piacokat, amelyekkel a helyi gazdák képtelenek felvenni a versenyt.

Másodszor pedig, mivel az összes kereskedelem 50%-a a fejlett ipari országok között zajlik, ezek az országok vezető szerepre tettek szert, és ők diktálják a szabályaimat. A Dél országai így pusztán a szemlélők és áldozatok szerepére vannak kárhoztatva.

Több országban is van leányvállalatom, míg székhelyem általában Európában, Észak-Amerikában vagy Japánban található. Világszerte kb. 82 000 ilyen vállalat létezik, mintegy 800 000 külföldi kirendeltséggel. Ezek a cégek világszerte a kereskedelem kb. 2/3-át bonyolítják. Erre tipikus példa a Nestlé, amely a vállalatnak Svájcban van a központja, az éves profitja 2012-ben 9,1 milliárd euró, ami közel annyi, mint Namíbia GDP-je. Ezzel az eredménnyel a Nestlé a világ legnagyobb élelmiszeripari vállalatává vált.

Növekvő profitomnak köszönhetően egyre nagyobb befolyásra teszek szert, s ezzel párhuzamosan politikai hatalmam is nő. A hozzám hasonló cégek fokozott nyomást gyakorolnak a kormányokra azáltal, hogy megfenyegetik őket, hogy ha nem teljesítik a követeléseiket, máshová helyezik a leányvállalatukat. Ez gyakran a munkaerő kizsákmányolásában és környezetszennyezésben nyilvánul meg, mivel ezekben az országokban általában rosszabbak a munkafeltételek és kevésbé szigorúak a környezetvédelmi törvények. A Nestlé esetében ez az ivóvíz privatizálását jelenti, ami által elveszik az emberektől a legalapvetőbb természeti kincset, hogy aztán ugyanazt drága műanyagpalackokban adják el nekik.

Egy ország vagy egy közösség tagja vagyok. Az állampolgársággal jogok is együtt járnak, például a szavazati jog. Ugyanakkor felelősséggel is jár, például adót kell fizetni. A fejlesztési politika kontextusában gyakran szó esik a világpolgárokról. Ez a kifejezés magában foglalja azt az elképzelést, hogy minden ember része a világnak, nem csupán parányi töredéke. Minden embert egyesít a globalizáció folyamata. A cél, hogy egy globális közösség tagjaként tekints magadra, mely túlmutat a nemzetállamok eszméjén. A világpolgárok vállalják a felelősséget a tetteikért, és egy fenntartható és méltányos világban akarnak éli.

Több vagyok puszta fogyasztónál! Befolyásom nem csupán a szupermarket pultjáig terjed. Képes vagyok hangot adni a véleményemnek, és tisztességes kereskedelmi feltételeket követelek az üzleti és a politikai élet szereplőitől.

Az állam egyik legmagasabb szintű intézménye vagyok. Vezetem, irányítom és ellenőrzöm egy ország bel- és külpolitikáját. Általában egy kormányfőből és több miniszterből állok. Demokratikus országokban a polgárok szabad választások során 4-5 évente újraválasztanak. Tagjaim a polgárok érdekeit képviselik.

Hogy országomat vonzóbbá tegyem a befektetők számára, gyakran beleegyezem az állampolgári jogok, a környezeti és társadalmi normák, valamint a minimálbérek csökkentésébe. Mindezt gyakran speciális gazdasági zónák létrehozása teszi lehetővé, ahol kevésbé szigorú szabályok vannak érvényben.