Globalizáció

Ez a modul elmagyarázza a globális összefüggéseket, a globalizáció ellentmondásos oldalait és azt, mindez hogyan hat mindennapi életünkre.

Bevezetés

„A globalizáció mindannyiunkat érint – még akkor is, ha nem tudjuk pontosan, hogyan is működik. Éppen ezért meg kell próbálnunk megérteni, mi zajlik körülöttünk és miért.” Johannes Rau (volt német kancellár) 2002-es berlini beszéde.

Mindennapjaidat keresztül-kasul átszövik a globális viszonyok, ami azt jelenti, hogy a globalizáció rád is hatással van. A globális fejlődés érinti az életedet, úgyszólván te is része vagy a világot átszövő hálózatnak. Ám a globalizáció nemcsak a te életedre hat, hanem világszerte alapjaiban határozza meg az emberek életét. Éppen ezért fontos, hogy megismerjük a globális folyamatokat és megértsük a minket körülvevő világot, s egy globális szempontból elfogadható és felelősségteljes szemléletet alakítsunk ki.

Ebben a modulban megtudhatod, mit is takar a ma oly gyakran emlegetett „globalizáció” szó, illetve arról is képet kaphatsz, hogy ezzel te személy szerint mit tudsz kezdeni. Bepillantást nyerhetsz a globalizáció hatásaiba és mértékébe, s megtanulhatod értelmezni és kezelni e szédületes iramú világméretű integráció hatásait és ellentmondásait, illetve tudatosíthatod magadban a világot behálózó kapcsolatokat, függőségi viszonyokat és politikai irányvonalakat.

A modul felépítése:

  • 23 oldal
  • Nyitó kérdések
  • Záró kérdések
  • 2 gyakorlati feladat, amelyekhez fel kell állnod a számítógép mellől, és utána kell járnod pár általad fogyasztott termékkel kapcsolatos információnak

A modul becsült időtartama: kb. 4 óra

  • Developed by: Koshina Switil, Baobab