Globalizáció

Ez a modul elmagyarázza a globális összefüggéseket, a globalizáció ellentmondásos oldalait és azt, mindez hogyan hat mindennapi életünkre.

Újítások az informatikában és a távközlésben

Az elektromos áram megismerésének és felhasználásának köszönhetően, az utóbbi 200 évben számos új lehetőség nyílt meg az informatika és a távközlés terén.

Az időskálán feltalálásuk sorrendjében rendezd időrendbe az alábbi találmányokat.

Kb. 1833-ból
A segítségével kódolt jeleket nagy távolságokra lehetett továbbítani az elektromos hálózaton keresztül.
Helyes válasz: Morze távíró
Kb. 1876-ból
Ez az eszköz hanghullámokat közvetít elektromos jeleken és vezetékeken keresztül. Ez tette lehetővé, hogy emberek közvetlenül beszélhessenek egymással nagy távolságokon keresztül is.
Helyes válasz: Telefon
Kb. 1920-ból
Ez a találmány az elektromágneses hullámok felfedezésén alapult. Ezek segítségével egyetlen beszélő számtalan emberhez tudott egyidejűleg eljutni.
Helyes válasz: Rádió
Kb. 1930-ból
Kezdetben „egyszemű doboznak [google-box]” becézték. Az 1950-es években terjedt el tömegesen.
Helyes válasz: TV
Kb. 1970-ből
Ennek az eszköznek a segítségével percek alatt lehet a telefonhálózaton keresztül szövegeket és képeket továbbítani. Az internet elterjedését követően használatát fokozatosan kiszorította az e-mail. A segítségével kódolt jeleket nagy távolságokra lehetett továbbítani az elektromos hálózaton keresztül.
Helyes válasz: Telefax
Kb. 1980-ból
Ennek az eszköznek az elődje, az úgynevezett számológép, egészen az ókorig nyúlik vissza. Az első elektronikus eszközök az 1940-es években jelentek meg, de csak a 80-as években terjedtek el tömegesen.
Helyes válasz: Számítógép
Kb. 1987-ből
Eredetileg az amerikai hadsereg számára fejlesztették ki, majd az 1990-es évek elején a nagyközönség körében is egyre népszerűbb lett, és forradalmasította az információcserét. Másodpercek alatt hatalmas mennyiségű adatot (szöveget, képet, filmet, hangfelvételt) lehet e technológia révén továbbítani.
Helyes válasz: Internet
Kb. 1990-ből
A drótnélküli telefon megalkotására tett első kísérletek már 1926-ban megtörténtek. A ténylegesen hordozható eszközök azonban csak az 1980-as években jelentek meg. Az első prototípusok súlya még közel egy kiló volt, ma már könnyedén zsebre vághatjuk őket.
Helyes válasz: Mobiltelefon

Források

http://openclipart.org/detail/121501/internet-by-liontooth34
http://openclipart.org/detail/2411/telephone-by-machovka
http://openclipart.org/detail/17668/net-computer-by-rgtaylor_csc
http://openclipart.org/detail/73363/modern-fax-machine-by-matthewhenninger
http://openclipart.org/detail/11295/tv-set-5-by-machovka-11295
http://openclipart.org/detail/18993/simple-radio-by-aj
http://openclipart.org/detail/172687/tel%C3%A9fono-heraldo-negro-black-classic-phone-by-mediobit-172687
http://www.cepolina.com/photo.asp?S=Telegraph
http://de.wikipedia.org/wiki/Telegrafie
http://wigbit.voegb.at/index.php/Die_historische_Entwicklung_der_Kommunikation
http://www.wissen.de/die-geschichte-der-mobiltelefone
https://de.wikipedia.org/wiki/Computer
http://www.telefax-auskunft.de/geschichte.htm
http://www.zeit.de/2007/01/Kurze_Geschichte_des_Fernsehens/seite-2
http://de.wikipedia.org/wiki/Erfindung_des_Telefons
http://de.wikipedia.org/wiki/Geschichte_des_H%C3%B6rfunks