Kritikai gondolkodás

Ez a modul elmagyarázza, hogyan kell kritikus módon gondolkodni, feltárni a rejtett összefüggéseket és a sorok között olvasni.

Az információ pontossága

Mindig ellenőriznünk kell, hogy az információban foglalt tények vagy feltételezések logikailag helytállóak-e, azaz megfelelnek-e az igazságnak, illetve az általuk bizonyítandó érvre vonatkoznak-e. Hogy ezt megállapíthassuk, értékelnünk kell őket, és meg kell vizsgálnunk, milyen értelmezésben szerepelnek.

Példa:

„A svédek mind nagyon gazdagok. Náluk nincs szegénység, csak tiszta luxus. Ott hajléktalant nem látsz. Amikor tavaly ott töltöttem egy hétvégét, az utakon csak drága autókat láttam, s minden tiszta és rendezett volt.”

Íme, egy állítás, miszerint minden svéd nagyon gazdag. Elképzelhető, hogy Svédországban egyetlen szegény vagy hajléktalan se él? Biztosan nem. Az, hogy a szerző kijelenti, ő egyet sem látott, még nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem is léteznek. Sőt, a Svéd Egészségügyi és Népjóléti Bizottság hivatalos adatai szerint Svédországban 34 ezer hajléktalan él.

Az az információ pedig, hogy csak drága autókat látni, azt jelentené, hogy minden svéd gazdag? Nem. Lehet, hogy az állítás szerzőjét a diplomata negyedben szállásolták el, vagy az is lehet, hogy az ottani emberek lízingelik az autójukat, tehát az nem a sajátjuk. A relatív szegénységről már nem is beszélve, ami azt jelenti, hogy világviszonylatban talán gazdagok, svéd viszonylatban azonban nem feltétlenül.

Végül pedig, egyetlen Stockholmban töltött hétvége után az illető nem mérhette fel az egész országot és minden lakóját. A valóságnak csak egy részleges, nem reprezentatív szeletét láthatta.

Gondolatébresztő kérdések

  • Honnan szerzed az információidat, ismereteidet?
  • Mindent elhiszel, amit az interneten találsz?
  • Mi alapján döntöd el, hogy mit hiszel el és mit nem?